Együttműködés a Semmelweis
Egyetem Tudományos Diák Tanácsával
Egyesületünk vezetősége ma hazánk elsőszámú orvosképző intézményében
járt. Vendéglátónk, Prof. Dr. Szijártó Attila, aki a Semmelweis Egyetem Tudományos
Diák Tanácsának(TDT) elnöke, örömmel számolt be arról, hogy a TDT legutóbbi
ülésén a tagok üdvözölték a Magyar Ifjúsági Talentumok Egyesülettel tervezett
együttműködés lehetőségét.
A kooperáció rendkívüli távlatokat ígér a különböző tudományterületeken
való tehetséggondozás tekintetében. Az egyetem, egyesületünkkel karöltve, máris
egy páratlan lehetőséget kínál az orvostudományban, valamint az orvosképzésben
elmélyedni kívánó középiskolások számára: február 3-tól, 14 héten keresztül,
minden csütörtökön délután tudományos előadássorozatra kerül sor a Semmelweis
Egyetem 1.sz Sebészeti Klinikáján (Üllői út 78). Szijártó professzor úr úgy
gondolja, hogy ebben a projektben – az egyetem hallgatói mellett – harminc "külsős"
diák is részt vehet a MIT Egyesület szervezésében.
Mint professzor úr fogalmazott: nem lehet elég korán kezdeni az orvos-, valamint
a kutatói utánpótlás toborzását. Olyan diákokat várnak az előadássorozatra ,
akik szeretnének bekerülni az egyetemi élet vérkeringésébe, valamint akik
később részt vennének a konkrét tudományos munkában.
Ősztől az előadássorozaton részt vevő diákokat bevonnák egy tudományos csapat
munkájába, mélyítve ezzel szakmai tudásukat, s erősítve az orvosi hivatás
iránti elköteleződésüket.
A MIT Egyesület várja azon diákok jelentkezését, akik februártól
szeretnének a korosztályukhoz mérten legmagasabb szinten ismerkedni az
orvostudománnyal.
Jelentkezni az egyesületi e-mail címen lehet, január 15-től: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát..
created with
Joomla Page Builder .