Tanév végi gondolatok egy pedagógustól
Ismét véget ért egy tanév…
Egy olyan tanév, amilyenben még nem volt részünk... A járványhelyzet
pedagógusnak, diáknak egyaránt emberpróbálónak bizonyult. Feszültségekkel telinek, mindenki számára.
Ezért kiemelkedő fontosságú volt minden olyan tevékenység, amely a
gyerekek szociális kompetenciáit erősítette, feszültségeiket oldotta. ALKOTÁS!
Ez az a kulcsszó, ami varázsütésre működik, működött, például a Scheiber Sándor
Gimnázium és Általános Iskola második osztályában.
Átszellemült kisgyerekek rajzoltak, festettek, várták a rajzórákat, a
következő izgalmas feladatot. Megélhették a tevékenység alatt, hogy olyan
munkák létrehozására képesek, amelyekre büszkék lehetnek. Szaporodott a
tanterem és a folyosó falán a dekoráció! Nem csak a saját munkáiknak örültek,
hanem annak is, hogy közösen milyen inspiráló környezetet tudnak magunk körül
kialakítani. Minden egyes munka elkészültével erősödött az önbizalmuk, sok
esetben a pozitív érzelmek keresésével javult a közérzetük. Megélték, hogy a
rajzolás-festés által oldódnak a feszültségeik, sőt, sokak számára csak most
lett nyilvánvaló, milyen rejtett tehetségek rejtőznek bennük. Már nem csak az
iskolában, hanem otthon is elkezdtek alkotni! Közben fejlődött a finommotorikus
képességük, a megfigyelőképességük, a koncentrációjuk. És egyre szebb munkák
születtek, egyre nagyobb kedvvel!
Ígéretük szerint a nyár sem fog eltelni rajzolás,
festés nélkül! A tanév ugyan véget ért, ám sokak számára csak most nyílik ki egy
új világ. A MIT Egyesület most megmutat egy csokorra valót a csodás
gyerekek csodarajzaiból!
created with
Joomla Page Builder .