Folytatódik az együttműködés a Semmelweis Egyetemmel!
Tájékoztatjuk az
orvosi pályára készülő középiskolásokat, hogy egyesületünk újabb harminc diák résztvételét
biztosíthatja a Semmelweis Egyetem 2023 szeptemberében induló tizennégy előadásból álló tudományos szemináriumsorozatán.
– Nagy örömünkre
szolgál, hogy, úgymond, vendéghallgatói státuszt kínálhatunk a MIT Egyesület által
kiválasztott, orvosnak készülő fiataloknak – fogalmazott a megállapodás
megkötése alkalmából az egyetemi klinikatanszékvezető professzora, dr. Szijártó
Attila.
Salamon Tamás, egyesületünk
elnöke hangsúlyozta: ma, amikor az élet számos területén értékvesztésnek
lehetünk tanúi, különösképp fontos, hogy a diákok már a középiskolai éveik során
ízelítőt kaphassanak a példaértékű orvosi életszemléletből és gondolkodásmódból.
– Ez az
előadássorozat nem pusztán páratlan lehetőséget nyújt a jövő orvosainak a
kulisszák mögé pillantásra, de, a korábbi évek tapasztalatai alapján, jelentős
inspirációt jelent a diákoknak, egyfajta megerősítést arra vonatkozóan, hogy rendkívüli
hivatást választottak – mondta a MIT Egyesület elnöke.
A
szemináriumsorozat iránt érdeklődő középiskolások a követlező e-mail címeken
vehetik fel a kapcsolatot a MIT Egyesülettel: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Figyelem! Csak az
első harminc jelentkező számára tudunk helyet biztosítani
a Semmelweis Egyetem Tudományos Diák Tanácsának
előadássorozatán!
created with
Joomla Page Builder .